2012. július 1., vasárnap

Helyzet változatlan

Tényleg az. Még mindig nem írtam meg az esszét, (bár már elkezdtem legalább), még mindig nincs gyerek, és még mindig meleg van. Nagyon. Már reggel 10kor 40 fok volt, a tenger 24 fokos, a medence meg 21. Bár ez elég hihetetlen, szóval lehet, hogy nem jó a kijelző. Vagy a mérőizé. De már egészen kezdek hozzászokni. A fejemben a magyar, a török, a német és angol mellett már értelmetlen szláv nyelven is kavarognak a szavak, és naponta legalább háromszor zuhanyzom. A minidiscoban jól sikerült a második fellépés, és végigugrabugráltam az egészet a gyerekekkel, nem hagyva lazsálást magamnak. Olyan lendülettel táncoltam, hogy véletlenül még egy gyereket is fejbe vágtam. :)
Már várom a szerdát, azt tervezem, hogy kipróbálom a parasailinget, szerda ugyanis a szabadnapunk. Alakul a színem is, még nem égtem le, számomra is hihetetlen módon, mondjuk lehet azért, mert csak 5 után megyek a napra. Kicsit kezdem unni a kaját, pedig még csak 5. napja eszem, nem is gondoltam, hogy ilyen gyorsan megunom majd, mert óriási a svédasztal, de valahogy semmit nem kívánok igazán. Lehet, hogy a meleg miatt. 
Reményeim szerint holnap már lesznek gyerekek is, ma megbeszéltük, mi lesz a program nekik (kisebb küzdelmekkel és komoly összeveszés nélkül), volt lelkizés is meg nevetgélés is, szóval remélem, csak egymásra találunk a társammal is, mert eddig nem igazán voltunk egy hullámhosszon. De végül is majd csak jövő csütörtökön kezdünk el igazán együtt dolgozni, szóval van időnk még egymásra hangolódni. 
Egyébként meg Trónok harcát olvasok, és bár egyelőre nem értek még mindent, nagyon tetszik. Csak a nevekkel vagyok bajban. :) 
Amúgy meg írjátok meg, hogy mire vagytok kíváncsiak!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése