Végre van gyerekünk. Ma és tegnap két lány jött hozzánk, 7 és 8 évesek, de mindent harapófogóval kell kiszedni belőlük, és szégyenlősen vonogatják a vállukat, ha megkérdezzük, mit szeretnének. Nem baj, jól elvoltunk csöndben, de azért rá kellett jönnöm, hogy nem egyszerű gyerekekkel németül beszélgetni, főleg ha nem beszédes típusok. Persze gondolom az sem segített a helyzeten, hogy hárman voltunk animátorok két gyerekre.
Hajtogattunk hajót, rajzoltunk, labdáztunk, kidobóztunk, kerestünk kincset és festettünk az arcukra is. Szerintem jól érezték magukat, bár nehéz megmondani a szégyenlős vállrángatások alapján.
Ma meg délután elmentünk a rendőrségre tartózkodási engedélyért. Már el is felejtettem, milyen bonyolultak ezek a törökök. Mert persze kell nekik négy fénykép, de az üzletben csak nyolcat tudnak nyomtatni egyszerre, szóval most van nyolc olyan képem, amin annyira ki van retusálva az arcom, hogy még Barbie is irigyelné. Sok munka lehetett, mert a nap miatt előjött az összes szeplőm, én kifejezetten szeretem őket, de ezek szerint az úrnak a fotós boltban nem tetszett. Persze mosolyognom nem sikerült, pedig én úgy éreztem de, de a kép alapján mégsem. Egyébként meg egy papír innen, egy papír onnan, csak egy óra múlva lehet visszamenni, két hét múlva kell visszamenni, és hasonlók, mindezt már megszokhattam, csak elfelejtettem teljesen. Szerencsére most nem egyedül kellett intéznem, és kocsival furikáztak, de így is borzalmasan meleg volt.
Emiatt rájöttem, hogy itt nem fogom a környéket felfedezni, mert külön kényszer kellene ahhoz, hogy napközben kimenjek az 50 fokba, eltávolodva a víztől és minden árnyéktól, este meg nincs értelme, mert nincsen túlságosan kivilágítva semmi, amúgy is a hotelek között csak dzsumbuj van. A városban is rájöttem, mi a furcsa. Hogy olyan, mintha egy sivatagban épült volna, sehol nem látsz természetes zöldet.
Tettem nektek képeket facebookra, szóval most már még jobban el tudjátok képzelni, mit is csinálok, hol és hogyan. Közben átköltöztem egy másik szobába, elhagyva kedves lengyel szobatársaimat, de biztosan vissza fogok járni hozzájuk, mert megbeszéltük, hogy partíszobát csinálunk az én fél szobámból.
Egyébként meg telnek a hétköznapok nagyjából egyformán, kicsit meg kell erőltetnem magam, hogy ki tudjak kapcsolni, és felfogjam, hogy nincs olyan mókuskerék, mint amihez hozzá vagyok szokva.
Holnaptól indul az igazi közös kettes munka a társammal, mert a harmadik lány visszament a saját hoteljába, ahol véget ért a summersplash. Ez azt jelenti, hogy osztrák középiskolások kibérelik a szállodát, elözönlenek mindent, és nincsenek gyerekek meg családok. Szóval ennek, vége, A. elment, és ezért a költözés is. Meglátjuk, milyen lesz kettesben, kicsit más a bioritmusunk. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése