Pörgős nap

Annyi minden történt tegnap, hogy nem is tudom, hol kezdjem.

Kezdjük ott, hogy reggel nagyon büszke voltam magamra, mert fel tudtam kelni 8 körül, így volt időm elmenni úszni a tengerbe a munkakezdés előtt.

Tegnap volt ugyanis az első munkanapom, bár nem volt gyerek, aki a Gulet klubba jött volna, így nem igazán lett volna dolgom, csak ülni és várni, hogy hátha mégis jönnek majd egyszer csak. De nem jöttek, úgyhogy más elfoglaltság után néztem. Folytatódott a nyelvi zűrzavar, délelőtt törökül unóztam, délután pedig lengyel gyerekekkel játszottam. Egy egybenyíló szobában lakom ugyanis két lengyel lánnyal, nagyon jófejek, úgy érzem nagyon gyorsan megtaláltuk a közös hangot, és igazi török mentalitásban nyomják, tegnap éjjel kettőkor találták ki, hogy akkor ők most bemennek Sidébe. Az egyikük rosszul volt délután, ezért helyettesítettem, és nagyon érdekes tapasztalt volt, hogyan viszonyulnak a gyerekek egy felnőtthöz, aki egyetlen szavukat sem érti. Tudták, hogy magyar vagyok, ezért nem értem, amit mondanak, de azért magyaráztak folyamatosan, nem zavarta őket, én meg bólogattam, mosolyogtam és érdeklődve néztem felváltva. Egyikük különösen jól kijött velem, hajtogattam neki kishajót, ő meg kiszínezte, és büszkén elmondta angolul a színeket. Nem mondom, hogy jó érzés volt, hogy nem értettem, mit akarnak, de tényleg van egyfajta metanyelv, amit tudsz használni, és a versenyzős játékok során el is tűntek a nyelvi akadályok.

Ezek után este fel kellett mennem a színpadra előadni a Gulet klub táncát, amit bár sokszor megtanultam, még mindig kimegy a fejemből a sorrend, úgyhogy izgultam előtte rendesen. Persze jól el is rontottam, szerencsére az egyik lengyel lány segített lentről, őt lestem, hogy mi jön, mert ők már látták ezt múlt héten is. És mivel a párom ma szabadnapot vett ki, egyedül kellett mindezt. Mindegy, legközelebb jobb lesz.

Este bementünk Sidébe a Gulet animátorokkal meg a főnökünkkel, aki itt él Törökországban 15 éve, egyébként meg osztrák. Vagy német. Most elbizonytalanodtam…

Sidében aztán felidéződött minden, végre tényleg Törökországban éreztem magam. Már persze abban a részében, ahol jártam, szóval nem feltétlenül a valósban. Side ugyanis igazi turistahely, ahol mindenhol nyomják az arcodba, hogy menj be, ülj le, igyál, egyél, vegyél, hallottam müezzint is, láttam bazárt, millió török csecsebecsét, villogó kirakatokat, félelmetes tömeget és görög romokat, lámpásokat és ruhaárusokat, macskákat és kutyákat. Érdekes, hogy mindig azt mondom, Izmirt, mint várost nem szerettem annyira, mert csúnya volt és piszkos, de most felidéződött az a hangulat, és rájöttem, hogy nagyon szeretnék még igaziból is Törökországba menni, és nem csak ebben a műországban lenni. Szóval most gondolkodom, hogyan tudnék hazafelé menet utazgatni még kicsit.

Mondjuk azért az elég kiábrándító volt Sidében, hogy mindenhol euróban vannak kiírva az árak. Mert a hotelben még azt mondom, oké, ez van, idejössz és nem is kell váltanod, mintha ki sem lépnél a saját hazádból. (Mármint ez persze nem a magyarokra vonatkozik.) Na de hogy Sidében is! Nagyon hangulatos tengerparti promenádos kis városka, de kedvem lett volna elvarázsolni valahova azt a millió turistát, aki a több ezer éves görög romokon pózolva fényképezgeti magát…

Az álomnyár kezdete

Egy óra bóbiskolás után hajnali 3-kor egy fekete Mercedes várt minket az ajtóban. Nem teljesen értem, miért kellett két és fél órával a gép indulása előtt elindulni a reptérre, de nem én diktáltam. A Jennifer Lopezre hasonlító lány a check-in pultnál egy vállvonással elintézte, hogy két kézipoggyászom van. Míg a Bécsbe tartó vonaton egyfolytában arra tudtam csak gondolni, hogy félek, mert mi lesz itt velem, a reptéren már csak a fáradtság maradt. Nem is ébredtem fel a gépen a kajaosztásnál, csak mikor már ettek mellettem. Lehet jó is volt ez a hajnali indulás, így tényleg csak az alapszükségletekre tudtam koncentrálni, a fáradtság mellett nem maradt hely a többinek.

A repülőből kilépve az első megdöbbenés a pára volt. Alig tudtam lélegezni tőle. Én ugye a bécsi időnek megfelelően voltam öltözve, a repülőn fenn még így is fáztam. Azért csak átjött az a -50 fok az ablaküvegen valamelyest. De ahogy kiléptem, egy pillanat alatt folyt rólam a víz, ami nem is múlt el egészen a szállodáig. Szerencsére a légkondi benn sem csinál annyira hideget, hogy fázni lehessen, de legalább nincs akkora pára. Mármint benn. Na jó, még mindig nem vagyok teljesen összeszedett, érzem a fogalmazásomon :) Egyébként bajban vagyok, mert nagyon sok mindent szeretnék mesélni, de ha mindent leírok, senki sem fog olvasni, mert olyan hosszú lesz. Meg ráadásul csak a lobbyban van net. 

Mikor megérkeztem, már várt B., akivel még a képzésen találkoztam. Meg egy másik lány, A, aki vajdasági szerb, szóval törve tud magyarul is. Ők egymással valamilyen kevert szláv nyelven beszélnek. Én a főnökömmel németül, velük angolul, magyarul és németül, a török animátorokkal pedig törökül fogok, reményeim szerint. Már teljes a nyelvi zavar, holott még csak egy napja érkeztem :) Álmomban például törökül próbáltam elmagyarázni a szobalánynak, aki fel akart kelteni, hogy nem érdekel, hogy ilyenkor van jó idő, és már nem szabad aludni, mert én még 8-ig aludni fogok és kész. Egyébként este lefeküdtem 6-kor, hogy csak egy órát alszom vacsora előtt, aztán ma reggel keltem fel újra, kihagytam a vacsorát is...

Még nem tértem magamhoz most sem igazán a hotel méreteitől. 3000 vendég, ha teltház van, éjjel-nappal nyüzsgő személyzet, fodrász, bowling, tetoválószalon, bárok, medencék, vízi sportok, diszkó, játékterem, orvos, és még sorolhatnám. De semmi sem igazán ragyogó luxus, inkább olyan, mintha meglenne minden, de nem 5 csillagos szinten. Inkább mint egy nagy nyaraló, mindenki fürdőruhában, átázott pólóban, nyugisan sétálgat. Az első éjszaka kaptam egy szállodai szobát én is, hogy rendesen kipihenjem magam, az is inkább egy balatoni nyaraló hangulatát idézte. 

A személyzeti szállás kívülről leginkább egy bódévárosra hasonlít. Majd kaptok fotót is, nem olyan szörnyű, mint ahogy hangzik, de mikor arra sétáltam, azt hittem, valami fészer van ott. Ma fogok először ott aludni, kíváncsi leszek. 

Szerencsére a szobában viszonylag keveset kell lenni. Olyan, mintha megkaptam volna álmaim állását, legalábbis tegnap teljesen ez volt az érzésem. Nyaralok és még fizetnek is érte. Sosem voltam még olyan hotelben, ahol egyfolytában lehet enni, inni, és mindent megkaphatsz, amit akarsz. Ahogy megjöttem, ebéd után ki a partra, teljes ellátás, ingyen napágyak, gyönyörű homokos tengerpart...Ahol a homok még futva is szétégeti a talpadat :) De tiszta, és a tenger is valami eszméletlenül csillog valahol a kék és a zöld között, óriási hullámokkal, gyorsan mélyülve, és lelátsz az aljáig...Az égen mindenhol repkednek a parasailingezők (mielőtt kiröhögnétek, hogy máris nem tudok magyarul, szerintem erre nincs szavunk, de javítsatok ki, ha tévedek), és majd én is ki szeretném próbálni, mert állítólag nem drága annyira. 

Egyébként örülök, hogy ide jöhettem végül, ahol már jártam korábban, utálnám, ha mondjuk Spanyolországban kellene egy ilyen hotelben lennem. Mert igaz, hogy eszméletlenül jó, és minden kéznél van, de pont ezért ki sem kell menned innen, és nem is érezni, hogy Törökországban vagyunk. Csak annyi, hogy a személyzet nagy része török. Jó, meg a kaják között is sok van, ami törökös. (El is terveztem, hogy majd fogyok kicsit, mert ebédre salátát, húst és gyümölcsöt kívánok csak.) De ennyi. Még a zene sem török. És szerintem az emberek többsége ki sem mozdul innen az egy-két hét alatt, míg itt van, annyit látott csak az országból, míg a reptérről ide hozta a busz. Szóval az a tipikus all inclusive, amit amúgy nem szeretek. Kipróbálom egyszer így, és szerintem elég is lesz :)

Ne haragudjatok, majd kitalálom, hogy lehet élvezetesebb bejegyzéseket írni, mert én sem szeretem, ha ilyen hosszú, de egyelőre az írói vénám Magyarországon maradt, úgyhogy ez jutott. Küldjétek utánam, ha nem tetszik :)

Köszönt és minden jót kíván

Egy csíz a csupasz körtefán. Meg a lány, aki hosszú hercehurca után reméli, hogy holnap végre kijut Törökországba, hogy ott animátor lehessen. A másik blog marad gondolatoknak, szösszeneteknek, itt meg hosszabb, részletesebb bejegyzések várhatóak. Szóval aki lusta sokat olvasni, az rossz helyen jár. Volt már nekem egy ilyen blogom is, mikor először jártam Törökországban két éve, de annyira megszerettem a blogger kezelőfelületét, hogy inkább nem ott azt folytatom, hanem alkottam egy újat itt. Szóval üdv mindenkinek itt!