2012. június 30., szombat

Pörgős nap


Annyi minden történt tegnap, hogy nem is tudom, hol kezdjem.

Kezdjük ott, hogy reggel nagyon büszke voltam magamra, mert fel tudtam kelni 8 körül, így volt időm elmenni úszni a tengerbe a munkakezdés előtt.

Tegnap volt ugyanis az első munkanapom, bár nem volt gyerek, aki a Gulet klubba jött volna, így nem igazán lett volna dolgom, csak ülni és várni, hogy hátha mégis jönnek majd egyszer csak. De nem jöttek, úgyhogy más elfoglaltság után néztem. Folytatódott a nyelvi zűrzavar, délelőtt törökül unóztam, délután pedig lengyel gyerekekkel játszottam. Egy egybenyíló szobában lakom ugyanis két lengyel lánnyal, nagyon jófejek, úgy érzem nagyon gyorsan megtaláltuk a közös hangot, és igazi török mentalitásban nyomják, tegnap éjjel kettőkor találták ki, hogy akkor ők most bemennek Sidébe. Az egyikük rosszul volt délután, ezért helyettesítettem, és nagyon érdekes tapasztalt volt, hogyan viszonyulnak a gyerekek egy felnőtthöz, aki egyetlen szavukat sem érti. Tudták, hogy magyar vagyok, ezért nem értem, amit mondanak, de azért magyaráztak folyamatosan, nem zavarta őket, én meg bólogattam, mosolyogtam és érdeklődve néztem felváltva. Egyikük különösen jól kijött velem, hajtogattam neki kishajót, ő meg kiszínezte, és büszkén elmondta angolul a színeket. Nem mondom, hogy jó érzés volt, hogy nem értettem, mit akarnak, de tényleg van egyfajta metanyelv, amit tudsz használni, és a versenyzős játékok során el is tűntek a nyelvi akadályok.

Ezek után este fel kellett mennem a színpadra előadni a Gulet klub táncát, amit bár sokszor megtanultam, még mindig kimegy a fejemből a sorrend, úgyhogy izgultam előtte rendesen. Persze jól el is rontottam, szerencsére az egyik lengyel lány segített lentről, őt lestem, hogy mi jön, mert ők már látták ezt múlt héten is. És mivel a párom ma szabadnapot vett ki, egyedül kellett mindezt. Mindegy, legközelebb jobb lesz.

Este bementünk Sidébe a Gulet animátorokkal meg a főnökünkkel, aki itt él Törökországban 15 éve, egyébként meg osztrák. Vagy német. Most elbizonytalanodtam…

Sidében aztán felidéződött minden, végre tényleg Törökországban éreztem magam. Már persze abban a részében, ahol jártam, szóval nem feltétlenül a valósban. Side ugyanis igazi turistahely, ahol mindenhol nyomják az arcodba, hogy menj be, ülj le, igyál, egyél, vegyél, hallottam müezzint is, láttam bazárt, millió török csecsebecsét, villogó kirakatokat, félelmetes tömeget és görög romokat, lámpásokat és ruhaárusokat, macskákat és kutyákat. Érdekes, hogy mindig azt mondom, Izmirt, mint várost nem szerettem annyira, mert csúnya volt és piszkos, de most felidéződött az a hangulat, és rájöttem, hogy nagyon szeretnék még igaziból is Törökországba menni, és nem csak ebben a műországban lenni. Szóval most gondolkodom, hogyan tudnék hazafelé menet utazgatni még kicsit.

Mondjuk azért az elég kiábrándító volt Sidében, hogy mindenhol euróban vannak kiírva az árak. Mert a hotelben még azt mondom, oké, ez van, idejössz és nem is kell váltanod, mintha ki sem lépnél a saját hazádból. (Mármint ez persze nem a magyarokra vonatkozik.) Na de hogy Sidében is! Nagyon hangulatos tengerparti promenádos kis városka, de kedvem lett volna elvarázsolni valahova azt a millió turistát, aki a több ezer éves görög romokon pózolva fényképezgeti magát…

3 megjegyzés:

  1. Milyen tánc? Ez valami beavatásos dolog? Ez furcsa most nekem.. Mmint nem tudom elképzelni..

    VálaszTörlés
  2. a márkához tartozik egy vízicsikó, akinek van egy dala, és ehhez van egy koreográfia, amit a gyerekekkel együtt táncolunk esténként a minidiszkóban. én a színpadon, ők lenn a színpad előtt. minden márkának más a tánca, ami nem az enyém, azt lenn táncolom a gyerekekkel együtt.

    VálaszTörlés
  3. Hehe :D de vicces :) meg ez az egész minidiszkó is :)

    VálaszTörlés