2012. június 28., csütörtök

Az álomnyár kezdete

Egy óra bóbiskolás után hajnali 3-kor egy fekete Mercedes várt minket az ajtóban. Nem teljesen értem, miért kellett két és fél órával a gép indulása előtt elindulni a reptérre, de nem én diktáltam. A Jennifer Lopezre hasonlító lány a check-in pultnál egy vállvonással elintézte, hogy két kézipoggyászom van. Míg a Bécsbe tartó vonaton egyfolytában arra tudtam csak gondolni, hogy félek, mert mi lesz itt velem, a reptéren már csak a fáradtság maradt. Nem is ébredtem fel a gépen a kajaosztásnál, csak mikor már ettek mellettem. Lehet jó is volt ez a hajnali indulás, így tényleg csak az alapszükségletekre tudtam koncentrálni, a fáradtság mellett nem maradt hely a többinek.

A repülőből kilépve az első megdöbbenés a pára volt. Alig tudtam lélegezni tőle. Én ugye a bécsi időnek megfelelően voltam öltözve, a repülőn fenn még így is fáztam. Azért csak átjött az a -50 fok az ablaküvegen valamelyest. De ahogy kiléptem, egy pillanat alatt folyt rólam a víz, ami nem is múlt el egészen a szállodáig. Szerencsére a légkondi benn sem csinál annyira hideget, hogy fázni lehessen, de legalább nincs akkora pára. Mármint benn. Na jó, még mindig nem vagyok teljesen összeszedett, érzem a fogalmazásomon :) Egyébként bajban vagyok, mert nagyon sok mindent szeretnék mesélni, de ha mindent leírok, senki sem fog olvasni, mert olyan hosszú lesz. Meg ráadásul csak a lobbyban van net. 

Mikor megérkeztem, már várt B., akivel még a képzésen találkoztam. Meg egy másik lány, A, aki vajdasági szerb, szóval törve tud magyarul is. Ők egymással valamilyen kevert szláv nyelven beszélnek. Én a főnökömmel németül, velük angolul, magyarul és németül, a török animátorokkal pedig törökül fogok, reményeim szerint. Már teljes a nyelvi zavar, holott még csak egy napja érkeztem :) Álmomban például törökül próbáltam elmagyarázni a szobalánynak, aki fel akart kelteni, hogy nem érdekel, hogy ilyenkor van jó idő, és már nem szabad aludni, mert én még 8-ig aludni fogok és kész. Egyébként este lefeküdtem 6-kor, hogy csak egy órát alszom vacsora előtt, aztán ma reggel keltem fel újra, kihagytam a vacsorát is...

Még nem tértem magamhoz most sem igazán a hotel méreteitől. 3000 vendég, ha teltház van, éjjel-nappal nyüzsgő személyzet, fodrász, bowling, tetoválószalon, bárok, medencék, vízi sportok, diszkó, játékterem, orvos, és még sorolhatnám. De semmi sem igazán ragyogó luxus, inkább olyan, mintha meglenne minden, de nem 5 csillagos szinten. Inkább mint egy nagy nyaraló, mindenki fürdőruhában, átázott pólóban, nyugisan sétálgat. Az első éjszaka kaptam egy szállodai szobát én is, hogy rendesen kipihenjem magam, az is inkább egy balatoni nyaraló hangulatát idézte. 

A személyzeti szállás kívülről leginkább egy bódévárosra hasonlít. Majd kaptok fotót is, nem olyan szörnyű, mint ahogy hangzik, de mikor arra sétáltam, azt hittem, valami fészer van ott. Ma fogok először ott aludni, kíváncsi leszek. 

Szerencsére a szobában viszonylag keveset kell lenni. Olyan, mintha megkaptam volna álmaim állását, legalábbis tegnap teljesen ez volt az érzésem. Nyaralok és még fizetnek is érte. Sosem voltam még olyan hotelben, ahol egyfolytában lehet enni, inni, és mindent megkaphatsz, amit akarsz. Ahogy megjöttem, ebéd után ki a partra, teljes ellátás, ingyen napágyak, gyönyörű homokos tengerpart...Ahol a homok még futva is szétégeti a talpadat :) De tiszta, és a tenger is valami eszméletlenül csillog valahol a kék és a zöld között, óriási hullámokkal, gyorsan mélyülve, és lelátsz az aljáig...Az égen mindenhol repkednek a parasailingezők (mielőtt kiröhögnétek, hogy máris nem tudok magyarul, szerintem erre nincs szavunk, de javítsatok ki, ha tévedek), és majd én is ki szeretném próbálni, mert állítólag nem drága annyira. 

Egyébként örülök, hogy ide jöhettem végül, ahol már jártam korábban, utálnám, ha mondjuk Spanyolországban kellene egy ilyen hotelben lennem. Mert igaz, hogy eszméletlenül jó, és minden kéznél van, de pont ezért ki sem kell menned innen, és nem is érezni, hogy Törökországban vagyunk. Csak annyi, hogy a személyzet nagy része török. Jó, meg a kaják között is sok van, ami törökös. (El is terveztem, hogy majd fogyok kicsit, mert ebédre salátát, húst és gyümölcsöt kívánok csak.) De ennyi. Még a zene sem török. És szerintem az emberek többsége ki sem mozdul innen az egy-két hét alatt, míg itt van, annyit látott csak az országból, míg a reptérről ide hozta a busz. Szóval az a tipikus all inclusive, amit amúgy nem szeretek. Kipróbálom egyszer így, és szerintem elég is lesz :)

Ne haragudjatok, majd kitalálom, hogy lehet élvezetesebb bejegyzéseket írni, mert én sem szeretem, ha ilyen hosszú, de egyelőre az írói vénám Magyarországon maradt, úgyhogy ez jutott. Küldjétek utánam, ha nem tetszik :)

2 megjegyzés: