Utoljára a 18. születésnapomon volt részem ilyen kellemes meglepetésben. Az egy dolog, hogy a vasárnap este induló beszélgetés hétfő reggelig tartott, így már akkor is koccintottunk rám. Az meg egy másik dolog, hogy felhívtak a színpadra a minidiszkó végén az összes vendég elé, és felköszöntöttek. Ott tudom, hogy nem volt mindenkinek őszinte az ölelése, de aki számít, annak igen. (Bár azóta beszéltem a lánnyal, akivel a konfliktus volt, és kiderült hogy csak feszült és nem engem utál, hanem ilyen a természete.)
Viszont a legjobb az volt, hogy hétfő este egy sötét szobában várt rám mindenki, akivel jóba lettem itt, amit feldíszítettek nekem sok-sok lufival, szereztek az étteremből gyümölcstálat, festettek terítőt az asztalra, csináltak party babákat, azt sem tudtam, hova kapjam a fejem, volt egy saját partyszobám, az a szoba, ahol érkezésemkor laktam, mielőtt átköltöztem M-hez. De ez még nem volt a vége, mert egyszer csak megjelentek egy pólóval, amelyet nekem festettek. Az elején felirat: Ne felejts el minket Pegasos World 2012, mert...a hátulján pedig: mi nem felejtünk el téged. És mindenki aláírta. Persze mindez angolul. Hát komolyan, könnyeztem örömömben. Ennél kedvesebbet nem is adhattak volna.
Tegnap életemben először voltam bohóc. Kéthetente egyszer ugyanis bohócshowt kell előadnunk a gyerekeknek. Nem egyszerű, már gyerekkoromban sem szerettem őket, és németül varázstrükköket előadni nem a világ legkönnyebb dolga. Ennek ellenére nem voltam annyira rossz, mint lehettem volna, még néha nevettek is, de mindenképp van még hova fejlődnöm.

A gyerekek amúgy jófejek, most már mindig vannak a mi klubunkban is, egyszer volt 14, az volt eddig a legtöbb, de az átlagos 7-8 is tud megterhelő lenni néha. A nagyobbak nagy segítséget jelentenek, mert el lehet őket küldeni egyedül vízért, fagyiért, de néha így sincs időnk M-mel arra, hogy igyunk egy korty vizet. Nagyon nehéz egyszerre játékosnak és felelősségteljesnek is lenni ennyi gyerekkel, de ezt azt hiszem, írtam már. Ennek ellenére továbbra is kárpótol mindezért, mikor messziről integetnek, odajönnek, hogy együtt fotózkodjunk, vagy csak megölelnek. Sok-sok tündéri mosoly és vidám szem az ajándékunk, és már borravalót is kaptunk, abból megyek ma parasailingezni, ha minden igaz.
Három hete vagyok itt, tegnap este végre eljutottunk táncolni is. Persze nem volt az igazi, mert a hét fős csapatból csak ketten táncoltunk, a többiek meg ücsörögtek, engem meg zavart, hogy akkor minek vagyunk itt, ahol elkérnek 12 lírát egy sörért (kb. 1500 Ft), és amúgy sem hallják egymást beszélgetés közben. De amúgy pofátlanul drága ez a hely, mármint nem csak a diszkó, hanem az egész, este 10 lírát fizettünk két dönerért, ami normál esetben maximum 6 lenne, ma reggel elkért a taxis 35 lírát, kb. 4500 forintot egy 10 perces taxiútért, mert heten voltunk. Odafele ugyanez 20 líránkba került, mert akkor csak négyen voltunk. Elég dühítő.
Kezdenek fájni a térdeim, szerintem a testem teljesen értetlenül áll azelőtt, hogy mi az a sok mozgás, az arcom meg olyan szeplős lett, hogy alig látszom ki mögülük. De amúgy szinte mindenkié. És jelentem, kezdek barnulni. A lábamon már látszik a szandál nyoma, hurrá :) A szúnyogok kicsit visszavonultak, cserébe a gyerekekkel való medencés játékoknak köszönhetően szereztem pár kék-zöld-lila foltot. A bal karom bizonyos mozdulatoknál kellemetlenül sajog, szóval összességében elmondhatom, hogy kezd elfáradni a testem, és igazán várja mindig a szerdákat, amikor nem kell felkelni reggel, és nincsen napi rend. Mondjuk vásárolni kellene mennem a városba, de valahogy nem érzem elég erősnek magam ahhoz, hogy elmozduljak a klíma és a víz biztos menedéke mellől.
És azért nem írok minden nap, mert nagyon sok noszogatás kell ahhoz, hogy elmásszak a lobbyig, meg vissza, ráadásul nem szeretek ott ücsörögni, mert valahogy elvesztegetett időnek érzem. Azt hittem, majd nézek itt sorozatokat végre szabadon, de egyrészt elég lassú hozzá az internet, másrészt meg valahogy nem is igazán vágyom rá.
Sajnos a fehér pólóimból még a hotel mosodájában sem tudták kiszedni a sárgaságot, amit szerintem a naptejnek köszönhetek, úgyhogy már biztos, hogy ennyivel könnyebb lesz a bőröndöm. Pontosabban ennyivel több hely lesz benne másnak :)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése