Infromációáradat

Hát most aztán van mit mesélni, nem mondhatom, hogy nem tudok mit írni, azt sem tudom, hol kezdjem. Először is mióta elmentek a kedvenc gyerekeim, nem az igazi a munka, csupa furcsa, zombi gyerek jön, akit úgy kell noszogatni még arra is, hogy mondja meg, szeretne-e jégkrémet enni, és ha igen, milyet. Én még ilyet nem láttam, komolyan fárasztóbb türelmesnek maradni és nem elveszteni a lelkesedést ilyen gyerekek mellett, mint egész nap futkározni és játszani és figyelni a másik típusra. Pénteken például olimpiai napot szoktunk tartani, amit nagyon szeretek, mert lehet kiabálni, drukkolni, bíztatni egymást, és nem csak ücsörgünk és rajzolgatunk. Viszont ez a legnehezebb nap, mert általában együtt csináljuk a játékokat a lengyelekkel, ezért mindent 3 nyelven kell elmondani (mivel kell az angol is, hogy megértsem a lengyelt és lefordítsam németre), és a gyerekek nem figyelnek. Hiába mondod el háromszor, hogy csak odafelé kell fél lábon ugrálni, visszafelé futás van, tutira mindig van legalább egy, aki visszafelé is ugrál. Elmondom egyszer, elmondom kétszer, elmondom háromszor, és utána még mindig odajön valaki, hogy akkor most mi a feladat, ő nem érti, és amúgy is fáradt és nincs kedve játszani. Akkor át kell alakítani a csapatot, mert ugye akkor ők kevesebben vannak, mint a másik, de ő nem akar átmenni, mert vele akar lenni, és egyébként sem ért lengyelül. Szóval nap végére általában nincs hangom a sok kiabálástól, és a múltkor megríkattam egy kislányt, mert rákiáltottam, hogy gyorsan fusson hozzám. Utána inkább leült rajzolni, és a noteszembe rajzolt egy képet, amin esik az eső, de van szivárvány, és ott van ő meg én. Elég jól kifejezte a lelkiállapotát. De a nap legviccesebb pontja akkor is az volt, mikor elkeseredésemben vágtam egy „jajjjmegőrülökmostmár" fejet, és mikor K. ezt meglátta, hassal a földre vetette magát, mert nem bírt talpon maradni a röhögéstől. Szóval ő röhögött, én bosszankodtam, a kislány meg sírt… Később megkérdeztem, miért volt olyan vicces. A válasz: mert még mindig csak mosolyogni láttalak eddig. Egyébként M., a kolléganőm kifejezetten ki nem állhatja az olimpiai napot. Ő inkább olyan ücsörgős, festegetős típus, aki kiveszi a gyerek kezéből az ecsetet, és inkább ő festi a pólót, nehogy csúnya legyen. Szerintem meg egy gyerek igenis legyen nyakig maszatos, mikor a nagy fehér lepedőre fest, és ha túlszalad az ecset a vonalon, akkor így jártunk. Mindenesetre az olimpiai nap kínzás M. számára, ami sajnos látszik is rajta, múltkor egyszerűen közölte, hogy ő ezt még egyszer nem hajlandó, mert utálja, hogy ilyen káosz van. Hát, majd meglátjuk a következő pénteket…

Voltam kalózhajós kiránduláson, mert volt két család, aki jelentkezett rá, és szerették volna, ha egyikünk velük megy. Szóval tulajdonképpen kaptam egy nap kimenőt szombatra, bár azért nem felhőtlen pihenéssel telt, de a változatosság nagyon jót tett. Néha kicsit unatkoztam, mert a családok jól elvoltak együtt, és nem tudtam miről beszélgetni a felnőttekkel (sajnos még mindig elég gyatra a németem), de nagyon szép helyeken jártunk. Egy folyóról indultunk, aztán irány a tenger. Egyszer megálltunk fürdeni, ugráltunk a hajóról a nyílt vízen, persze sikerült egy fájdalmasat is ugranom, mert valahogy elromlott a bomba útközben, és fenékre érkeztem. Hát nem kicsit csípett. :) Egyébként a program kincskeresés volt, négy részből állt a térkép, amit össze kellett rakni, hogy megtaláljuk a kincsesládát. Szerencsére minden németül volt, szóval ilyen szempontból nem volt dolgom. Elég bajban lettem volna, ha fordítani kell valakinek, a gyerekek hihetetlen kreatív kalózkínzásokat voltak képesek kitalálni, a felét nem értettem. Nem értem hogyan, de megint sikerült leégnem kicsit, és bár nem fáj, most nem úsztam meg a hámlást. A nap végén fürödtünk a folyóban is, gyönyörű világoskék volt, de olyan hideg, hogy fájt belemenni, olyan hasogató volt. Persze azért muszáj volt bemenni is, meg beugrani is a stégről, de olyan gyorsan iszkoltam a partra, mint egy kiscica. A tenger a földnyelv másik oldalán, kb. 20 méterre ezzel szemben olyan meleg volt, hogy már nem is nevezhető frissítőnek. Arra nem készültem, hogy a hajón szappanhab party is lesz, így kénytelen voltam az uniformisomban a habok közé vetni magam, aminek köszönhetően perceken belül mindenhol szappanos és vizes voltam, és nem volt váltóruhám. Végül megoldottam a száradást, de mivel nem mostam ki, a szappan rászáradt a ruhára. Visszafelé meg láttam, ahogy a nagy habhegyek úsznak a vízen, és elgondolkodtam, mennyire szennyezheti ez a sok kalózhajó itt a környéket. Összességében jól éreztem magam, jó volt kicsit nem a hotelben lenni, de nagyon fárasztó volt folyton figyelni, hol tudom hasznossá tenni magam. Viszont elég szép borravalót kaptam ma este a családtól, mert holnap mennek haza. Már másodszor fordul elő ilyen.

Elkezdtem megtanulni a csomózott karkötő készítését, végre találtam olyan oldalt, ami alapján megértem, hogy vannak a csomók. Nem is annyira nehéz, és nagyon kellemes kikapcsolás a szünetekben. Meg jó lesz majd búcsúajándéknak. :)

Táncoltam megint a színpadon, hihetetlenül jó érzés úgy végigbolondozni az egy órát, hogy olyan sok helyem van, és nem kell figyelnem, nehogy megrúgjak egy gyereket. Persze balesetek előfordulnak itt is, a múltkor elrepült az egyik pár cipőm, most meg rögtön az első szám alatt belefúródott egy aprócska üvegszilánk a talpamba, mivel a múltkori cipős eset miatt most mezítláb táncoltam. Ha lenn táncolok a többi gyerekkel, néha egy óra alatt jobban lefárad az agyam, mint máskor egész nap. Mikor egyszerre kell táncolni, figyelni a gyerekekre, nehogy elessenek, felmenjenek a színpadra, futkározzanak a többiek között, hallgatni, amit mondanak, és szomorúan rázni a fejem, ha nem értem, amit mondanak, mert nem beszélek oroszul, (már két orosz kedvencem is volt, két tündéri kislány, akik imádtak velem táncolni), mosolyogni, és kiabálni meg tapsolni meg sikítozni. Nem egyszerű, nem is testileg fáradok el tőle, hanem agyilag, mert érzem, hogy nem tudok mindenkire egyformán figyelni. Általában körém gyűlik 5-6 gyerek, és igyekszem figyelni rá, hogy mindegyikkel egyformán mókázzak, de nem tudom még jól kezelni, mikor valamelyik ki akar sajátítani. Ma kis ördögfiókákkal voltam körülvéve, van egy gyönyörű kislány, aki nem hagyott táncolni, csimpaszkodott, csüngött, aztán elkezdte felhúzgálni a pólómat, persze ezzel ötletet adott a többi négynek is. Úgyhogy ott álltam, próbáltam leszerelni őket, és megakadályozni, hogy letapossák egymást, és nem tudtam, hogy mérges legyek vagy bolondozzak, közben meg már a színpadon kellett volna lennem. Ennek ellenére élvezem, és ha nincsenek körülöttem, egyedül érzem magam, és igazából direkt gyűjtöm őket magam köré, szóval egy szavam sem lehet, magamnak okozom a zűrzavart.

És csak hogy érzékeltessem, mennyire gyerek lettem: a mai nap legjobb pillanata az volt, mikor a konferanszié engem kért meg, hogy mutassam meg, milyen egy igazi kalózsikítás. Akkorát sikítottam, amekkorát csak lehetséges, és még az a lány is megtapsolt, akivel korábban feszültségek voltak. Szerencsére már teljesen eltűntek. Most már csak M-val kellene jobban megtalálni a hangot, de attól tartok, ez nem lesz könnyű, semmi nem elég jó neki.

Szeretemszerda

Ismét egy tökéletes szerda áll mögöttünk. Persze pihenni nem volt időm, de kit zavar, mikor annyira jó volt minden. Béreltünk egy kocsit négyesben, és irány Alanya. Ez volt az első nap, amikor annyira felhős volt az ég, hogy nem sütött a nap, mióta itt vagyok, ennek ellenére sikerült elég fájdalmasan leégnem. Ennek is itt volt már az ideje, csodálkoztam is, hogy csak ilyen későn, de kenem, és ma már kicsit barnább volt mint piros. Egyébként határozottan kezd színem lenni, mindenhol különböző mértékben, szóval igazi színesbőrű vagyok. 

Megnéztük a várat, csináltunk millió fotót a gyönyörű háttérrel, ahogy a hajók fehér köröket rajzolnak a vízen, így csupa festmény lesz a tengerben fentről nézve, aztán persze muszáj volt vásárolni is, megint elköltöttem nem akarom tudni, mennyi pénzt, aztán irány a strand. Nekem a mi strandunk a kedvencem, mert pár lépés után már elég gyorsan mélyül, ezért tudok rendesen úszkálni, de a többiek a tegnapit jobban szerették, mert 10 perc séta után még mindig csak mellkasig ért a víz. Mindenesetre egy kis emeletes-ember csatához pont jó mélység volt. Persze ez csak a második strand volt, mert a kocsiból kinéztük a tökéletes helyet, amiről a vízhez érve meg kellett állapítanunk, hogy nem is annyira tökéletes, mert nagyon koszos. Szóval vissza a kocsiba vizesen, törölközőben, és akkor értünk ehhez a másodikhoz. A csata után elfáradva kicsi pihenés, majd vissza a hotelbe.

Fogalmam sincs, hol szállt el ennyire az idő (igazából sajnos van fogalmam, a vásárlással, ehh...), de nem maradt időnk a kanyonra, amire pedig egész nap vártam. Szóval következő alkalommal be kell pótolnunk, meg amúgy is tele vagyunk már közös tervekkel, már megvan a sorrend, ki kit látogat meg először, és hol mit csinálunk. 

Este még elmentünk Antalyába is felvenni látogatóba érkezett barátokat, kicsit bénáztunk a reptéren a parkolással, mert rossz terminálnál parkoltunk, meg hasonlók, de mindent összevetve nagyon jó nap volt. Azzal együtt is, hogy a kocsibérlős cég embere nem volt ott éjjel a megbeszélt időben (2-kor) a megbeszélt helyen, hogy vissza tudjuk adni a kocsit, így hiába vártunk rá.

Nem lehet elmondani minden viccet, nevetést, minden szörnyülködést, mikor a következő dal a rádióban számunkra teljesen ugyanaz volt, mint az előző, mert a törökök csak török zenét játszanak. Okulva a történtekből az esti útra már volt nálunk pendrive zenével. 

Még a leégéssel és a túl sok költéssel együtt is tökéletes nap volt. Amúgy is csak olyat vettem, amira tényleg szükségem volt. Nagyjából :)
Ugye jól érzem, hogy ez a bejegyzés csupa számotokra érdektelen információt tartalmaz? :)

Zajlik az élet

No, hát elnézést mindenkitől, tudom, hogy lassan egy hete nem írtam. Nem kell megijedni, minden rendben velem, csak mindig volt kivel beszélgetni, volt mit olvasni (végeztem a Trónok harcával, és borzalmasan idegesítő, hogy nem kértem el a második részt is B-től), volt mit nézni, volt mit csinálni. Nem bírtam rávenni magam, hogy elmásszak a lobbyig, meg ráadásul az internet is idegölően lassú lett, ennek ellenére írtam nektek szombaton mindenfélét, szóval most közzé teszem, tessék. Nem fogom átfogalmazni, képzeljétek azt, hogy szombat van. Én amúgy is csak azt tudom mindig, hogy hány nap van még szerdáig, mert az szabadnap, meg vasárnapig, mert akkor vagyunk sorosak a mosásban.

Tehát akkor a szombati gondolatok:

Ma volt az első olyan, hogy igazán elköszöntem egy lánytól. Az elején nem igazán tudtunk mit kezdeni vele, mert semmit sem akart csinálni, lusta volt barkácsolni, lusta volt futkározni, és hamar elment a kedve mindentől. Aztán rájöttünk, hogy nagyon szívesen segít. Őt küldtük vízért, jégkrémért, segített a kisebbeknek, és látszott, hogy ezt igazán élvezi. Biztos jókat mondott az anyukájának is rólunk, mert elég szép borravalót kaptunk, teljesen meglepődtem rajta. Egyébként aranyos volt az anyukája is, érezte, hogy küzdünk a némettel, szóval néha átváltott angolra. Kicsit hiányozni fog. Írtam neki búcsúlevelet, és megkértem anyukáját, hogy adja neki oda a reptéren. Remélem, örül majd.

Szintén első alkalommal van rossz gyerekünk. Kettő is, két fiú. Nem átok rosszak, hogy a falra másszunk tőlük, de azért megérik a pénzüket, lökdösik a többi gyereket, lerombolják a homokvárat. Szóval ma igazán szigorú voltam velük, csúnyán néztem rájuk. és még kiabáltam is kicsit. Hatott. Kb. 5 percig.

Jut eszembe, kiabálás. Ma reggel kellemes kis torokfájással ébredtem. Pont tegnap csodálkoztam magamon, hogy még mindig van hangom, holott egyfolytában kiabálok, sikítozom, fagyit eszem, hideg vizet iszom és légkondit használok. Hát tessék, elszóltam magam, most aztán megkaptam. Nem vészes, de pont elég, hogy rontson a közérzetemen, és nincs pihenés, mert kiabálni továbbra is kell, légkondi nélkül nem lehet kibírni és a meleg víz nem kimondottan frissítő. A jégkrémről éppenséggel lemondhatnék, de ha már a többi amúgy is marad, akkor pont az élvezetet miért hagyjam ki? :) És persze a minidiszkóban továbbra is muszáj üvöltenem, hogy yeeeees, ha a konferanszié megkérdezi, hogy are we having fun? Mert hogy néz már az ki, ha nem üvöltök, mikor a gyerekek hozzá vannak szokva, hogy én vagyok a leghangosabb.

Tegnap itt volt az összes nagy ember a hotelben, minden menedzser és főnök és fejes, és amit csak el tudunk képzelni, úgyhogy nagyon ki kellett tennünk magunkért. Azt hittem, megőrülök a nap végére, mikor 16 osztrák gyerekkel meg a 16 lengyel gyerekkel megpróbáltuk összehozni az olimpiai játékokat, és bár elmondtunk mindent két nyelven, sosem figyeltek, ezért mindent ötször kellett elordítani nekik. És persze közben a festékek ott maradtak az asztalon, és a szlovén gyerekek nem akartak velünk játszani, mert nem értettek engem, és ez ijesztő nekik, az egyik gyerek WC-re akart menni, a másik elfáradt, ezért kiszállt a játékból, ezért át kellett alakítani a csapatokat. Szóval azon kívül, hogy szétordítottam a fejemet, és igyekeztem kedves és higgadt maradni, és megsültem a napon, és reméltem, hogy még mindig megvan az összes gyerek, más gondom nem volt. De szerencsére a menedzsment mindezek ellenére elégedett volt, és legnagyobb meglepetésemre ma kaptunk egy csokit és dicséretet attól a lánytól, akivel eddig feszültség volt. Kifejezetten jól esett.

Ma még több gyerekünk volt délután, eddigi csúcsunkat megdöntöttük, 17 gyerekkel. És érdekes módon, ma kevésbé éreztem kaotikusnak a helyzetet. Először voltunk a tengerparton homokvárat építeni, és sikerült betartatni a szabályokat, senki nem veszett el, senki nem került veszélyes helyzetbe, a kicsik a közelében sem jártak a tengernek, és minden olajozottan ment. A medencében sem veszett el senki, köszönhetően egy új játéknak, aminek az a lényege, hogy körben állunk, és nem engedjük, hogy a nyuszi kiszakítson minket, a répákat a körből. Így aztán minden gyerek olyan szorosan fogja a másik kezét, ahogy csak lehet, mi pedig nem számolunk minden 2. percben, hanem talán csak minden negyedikben. De amúgy aranyosak, mindig megkérdezik, mikor látják, hogy számolok, hogy na, mind megvagyunk? :)

Elgondolkodtam rajta, hogy ha én lennék anya, vajon ránk bíznám egy a gyerekemet. És őszintén szólva, nem vagyok biztos benne. Kb. 15 gyerek a maximum kapacitásunk, többre nem vagyunk képesek igazán figyelni, szükségünk van a gyerekek segítségére is. Ami nem akkora baj, ha idősebb gyerekeink vannak, de 15 ötévest nem mernék bevállalni. Ma volt két négyévesünk, az ő kezüket szinte el sem merem engedni, nem hogy 15 ilyen. Azt hinné az ember, csak móka és kacagás, de óriási felelősség, és egy három napos képzés meg néhány játék megtanulása nem igazán nevezhető felkészítésnek. Élvezem, de tudom, hogy nem vagyok elég jó, és ez bosszant. És tudom, hogy sokszor történhetett volna baj, akár egy sima kidobós közben is. De nem akarok folyton erre gondolni, hogy jaj, mi van, ha futkározik, és elesik és eltöri a kezét, mert ha erre gondolok, akkor nem animátor lesz belőlem, hanem börtönőr. Emellett nem tanultam gyermekpszichológiát, és ez érződik is, ma sem tudtam igazán mit kezdeni a helyzettel, mikor az egyik lány azt mondta a másiknak, hogy utálja, és persze ez nem esett jól a másiknak.

Még mindig nem tudok hova lenni meglepetésemben, mikor ismeretlen gyerekek odajönnek a minidiszkóban, és velem akarnak táncolni, és megölelnek. Olyan hihetetlen energiával tölt fel, hogy még nagyobb mosollyal táncolok, holott már így is alig fér el az arcomon a mosolyom. Már megtanultam egyszerre teljes erőbedobással és mosollyal táncolni, fél szemmel a kisebbekre figyelni, másik szemmel pedig a körém gyűlt gyerekekre. Csak azt nem tudom még kezelni, hogy vannak olyanok, akik mellém állnak, és nem hajlandóak mozdulni mellőlem, és elkeserednek, ha mással is táncolok kicsit. Márpedig mindenkivel szeretnék! :)

Sosem tudom, mit adjak címnek

Utoljára a 18. születésnapomon volt részem ilyen kellemes meglepetésben. Az egy dolog, hogy a vasárnap este induló beszélgetés hétfő reggelig tartott, így már akkor is koccintottunk rám. Az meg egy másik dolog, hogy felhívtak a színpadra a minidiszkó végén az összes vendég elé, és felköszöntöttek. Ott tudom, hogy nem volt mindenkinek őszinte az ölelése, de aki számít, annak igen. (Bár azóta beszéltem a lánnyal, akivel a konfliktus volt, és kiderült hogy csak feszült és nem engem utál, hanem ilyen a természete.) 
Viszont a legjobb az volt, hogy hétfő este egy sötét szobában várt rám mindenki, akivel jóba lettem itt, amit feldíszítettek nekem sok-sok lufival, szereztek az étteremből gyümölcstálat, festettek terítőt az asztalra, csináltak party babákat, azt sem tudtam, hova kapjam a fejem, volt egy saját partyszobám, az a szoba, ahol érkezésemkor laktam, mielőtt átköltöztem M-hez. De ez még nem volt a vége, mert egyszer csak megjelentek egy pólóval, amelyet nekem festettek. Az elején felirat: Ne felejts el minket Pegasos World 2012, mert...a hátulján pedig: mi nem felejtünk el téged. És mindenki aláírta. Persze mindez angolul. Hát komolyan, könnyeztem örömömben. Ennél kedvesebbet nem is adhattak volna.
Tegnap életemben először voltam bohóc. Kéthetente egyszer ugyanis bohócshowt kell előadnunk a gyerekeknek. Nem egyszerű, már gyerekkoromban sem szerettem őket, és németül varázstrükköket előadni nem a világ legkönnyebb dolga. Ennek ellenére nem voltam annyira rossz, mint lehettem volna, még néha nevettek is, de mindenképp van még hova fejlődnöm. 

A gyerekek amúgy jófejek, most már mindig vannak a mi klubunkban is, egyszer volt 14, az volt eddig a legtöbb, de az átlagos 7-8 is tud megterhelő lenni néha. A nagyobbak nagy segítséget jelentenek, mert el lehet őket küldeni egyedül vízért, fagyiért, de néha így sincs időnk M-mel arra, hogy igyunk egy korty vizet. Nagyon nehéz egyszerre játékosnak és felelősségteljesnek is lenni ennyi gyerekkel, de ezt azt hiszem, írtam már. Ennek ellenére továbbra is kárpótol mindezért, mikor messziről integetnek, odajönnek, hogy együtt fotózkodjunk, vagy csak megölelnek. Sok-sok tündéri mosoly és vidám szem az ajándékunk, és már borravalót is kaptunk, abból megyek ma parasailingezni, ha minden igaz. 

Három hete vagyok itt, tegnap este végre eljutottunk táncolni is. Persze nem volt az igazi, mert a hét fős csapatból csak ketten táncoltunk, a többiek meg ücsörögtek, engem meg zavart, hogy akkor minek vagyunk itt, ahol elkérnek 12 lírát egy sörért (kb. 1500 Ft), és amúgy sem hallják egymást beszélgetés közben. De amúgy pofátlanul drága ez a hely, mármint nem csak a diszkó, hanem az egész, este 10 lírát fizettünk két dönerért, ami normál esetben maximum 6 lenne, ma reggel elkért a taxis 35 lírát, kb. 4500 forintot egy 10 perces taxiútért, mert heten voltunk. Odafele ugyanez 20 líránkba került, mert akkor csak négyen voltunk. Elég dühítő.
Kezdenek fájni a térdeim, szerintem a testem teljesen értetlenül áll azelőtt, hogy mi az a sok mozgás, az arcom meg olyan szeplős lett, hogy alig látszom ki mögülük. De amúgy szinte mindenkié. És jelentem, kezdek barnulni. A lábamon már látszik a szandál nyoma, hurrá :) A szúnyogok kicsit visszavonultak, cserébe a gyerekekkel való medencés játékoknak köszönhetően szereztem pár kék-zöld-lila foltot. A bal karom bizonyos mozdulatoknál kellemetlenül sajog, szóval összességében elmondhatom, hogy kezd elfáradni a testem, és igazán várja mindig a szerdákat, amikor nem kell felkelni reggel, és nincsen napi rend. Mondjuk vásárolni kellene mennem a városba, de valahogy nem érzem elég erősnek magam ahhoz, hogy elmozduljak a klíma és a víz biztos menedéke mellől. 
És azért nem írok minden nap, mert nagyon sok noszogatás kell ahhoz, hogy elmásszak a lobbyig, meg vissza, ráadásul nem szeretek ott ücsörögni, mert valahogy elvesztegetett időnek érzem. Azt hittem, majd nézek itt sorozatokat végre szabadon, de egyrészt elég lassú hozzá az internet, másrészt meg valahogy nem is igazán vágyom rá. 
Sajnos a fehér pólóimból még a hotel mosodájában sem tudták kiszedni a sárgaságot, amit szerintem a naptejnek köszönhetek, úgyhogy már biztos, hogy ennyivel könnyebb lesz a bőröndöm. Pontosabban ennyivel több hely lesz benne másnak :)

Jó is rossz is

Jaj, hát hol is kezdjem. A találkozás nagyon jó volt, nosztalgia, beszélgetés, emlékek felelevenítése, kellemesen eltöltött órák. Örülök, hogy két év után is megmaradtunk barátoknak P.-vel, még mindig ugyanolyan a nevetése, és még mindig jól megértjük egymást. 

A gyerekek még mindig szeretnek, most már egész sokan jönnek a mi klubunkba is, ma volt 14 gyerekünk, és pólót festettünk. Hát azt sem tudtam, fiú vagyok-e vagy lány. Mindig érkeztek újak, akkor azt felírni, méretet nézni, pénzt elkérni, kartont adni, leültetni, közben a korábbiaknak segíteni, kérdésekre válaszolni, az 50 fokos melegben folyamatosan gondoskodni vízről, jégkrémet hozni, új vizet hozni a festéshez, közben az újonnan érkezőkkel papírokat kitöltetni. Hát nem mondom, hogy 100%-osan helyt álltam. A délután kicsit jobb volt, mert a medencében voltunk, és ott nem kell sokat gondolkodni, mit csináljunk, elég elkezdeni bunyózni, és rögtön mindenki ellenem esküszik össze, és nagyon szeretnének engem a víz alatt látni. Rájöttem, hogy a nagyobbak mennyire szeretnek segíteni, és érdekes módon jobban szeretnek a kertben vízi csatázni, mint a medencében lenni. Ami elég kellemetlen olt, hogy egy 8 éves kislány egyszer csak eltűnt, mert kiderült, hogy ő a többi gyereknek szólt, hogy ő a másik medencébe szeretne menni, csak nekünk nem- Hát nem kicsit jött rám a szívbaj. Aztán ma elbóklászott egy kisfiú is, aki ráadásul a nővérére volt bízva. Az elbóklászás jelen esetben annyit jelentett, hogy a neki kb térdig érő vízben 5 métert odébb ment, de pont nem láttuk a kalózhajótól, szóval kicsit megijedtünk. Pechünkre az apukája találta meg és hozta vissza, úgyhogy szabályosan meg lettünk fenyegetve, hogy nagy bajunk lesz ebből, ha még egyszer előfordul. És egyébként teljesen igaza van, borzalmasan szégyelltem magam- Nagyon nehéz egyszerre játszani is meg figyelni is mindenkire.

Egyébként meg kicsit rossz a hangulat a különböző csapatok között, remélem megoldódik hamarosan ez, mert elég kellemetlen így dolgozni, hogy nem érezzük egyenrangúnak magunkat a török animátorokkal. De ma táncoltam végig a színpadon az egész minidiszkó ideje alatt (igaz, elég kellemetlen előzményekkel), és nagyon élveztem, bár a végén csavarni lehetett volna belőlem a vizet.

Helyzetjelentés

Tegnap a minidiszkóban megint odajött egy kislány, akit még életemben nem láttam, hogy vegyem fel. Tudom, hogy ez nem igazi szeretet, de annyira élvezem, valahogy megdobja az energiáimat. És érdekes módon vannak napok, mikor még mindig őszinte a fülig érő mosolyom, mikor már sokadszor táncolom ugyanazt a dalt újra és újra minden nap. Igazság szerint kevesebb az olyan alkalom, hogy nincs kedvem hozzá. És ma végre hallottam magyar beszédet a hotelben, gyorsan oda is mentem a gyerekekhez, hogy meghívjam őket a miniklubba. Remélem fognak jönni, jó lenne már magyarul is beszélni, kezd hiányozni. 

Annyi arc van a fejemben, hogy mikor meglátok valakit, mindig mosolyogva köszönök, aztán rájövök, hogy nem tudom, milyen nyelven tegyem, és milyen nyelven folytassam a beszélgetést :)

És úgy várom a születésnapomat, mintha legalábbis 5 éves lennék, tiszta dilinyós vagyok :)

És iszonyatosan meleg van, semmi szél, és az új pólóink olyan vastag anyagból vannak, hogy egész napos garantált szauna. A főnököm meg közölte, hogy nem néz ki jól a munkaruhám a fekete szandálommal, ezért vegyek egy sportcipőt. Neki könnyű, egész nap a légkondis lobbyban ül. Amúgy néha megőrjít a nő, szerintem a világ legnagyobb figyelmetlensége, ha hívatsz valakit, hogy beszélni akarsz vele, majd leállsz jópofizni egy másik dolgozóval másik nyelven, míg akit hívattál, ott áll melletted, elvileg szabadideje van, és csak vár, vár, vár, vár 10 percet, hogy aztán két mondatot mondj neki. Ő pedig rendszeresen ezt csinálja velünk. Egyedül miatta akarnék másik hotelben lenni, amúgy már nem szívesen hagynám itt ezt, hiányoznának az emberek.

Lassan minden fehér pólóm sárga lesz a napkrémtől, akárhogy is takarítunk, mindenhol homok van, én pedig hiába fekszem a napon, éppen csak kezd emberi színem lenni, most már talán vagyok olyan, mint más napozás nélkül. De még nem adtam fel a reményt.

És nem akarom elkiabálni, de két éjszaka is eltelt szúnyoginvázió nélkül.

És nagyon tetszik a Trónok harca, már lassan a végére érek.

És segítsetek légyszi gyerekjátékokkal, mert valamiért olyan kevés jut eszembe, hogy sosem elég. 

És este találkozom egy szlovén lánnyal, akit erasmuson ismertem meg két éve. Épp Görögországban dolgozik, és átjön meglátogatni, többek között engem is :)

És tegnap este elmentünk a közeli turistabazárba sétálni, Horribilis árak, euróban persze, szóval nem vettem semmit, nem szeretem az ilyen nyílt kizsákmányolást. 30 euró egy fürdőruháért? Persze mindig ott van a meglepetés az arukon, mikor törökül köszönök, és megkérdezik, török vagyok-e, és megdicsérnek, hogy szép a törököm :) Aztán jön a kedvezmény ajánlat, meg a párkapcsolatról szóló kérdések. De persze mindig van barátom :) Tegnap bíztak rám üzenetet is, hogy mondjam meg az egyik lengyel lánynak, hogy nagyon csinos. Aztán beültünk egy sörre meg egy vízipipára, és olyan nosztalgia jött rám, hogy legszívesebben azonnal elindultam volna Izmirbe :)

És még mindig nagyon okosnak tartom, hogy adnak ingyen rágcsát a sör mellé, ha lesz egy bárom otthon, én is így fogom csinálni. 

És tudom, hogy túl sok lett az és, meg szedett-vedett, de valahogy most ezt jött. Be vagyok zsongva az este miatt :)

Amiért érdemes itt lenni

1. Azért az érzésért, hogy a lengyel lányokkal már egy hét után félmondatokból megértettük egymást. Nem fog így fejlődni túlságosan az angolom, de akkor is nagyon jó érzés.

2. Azért az örömért, mikor két norvég kislány az ölembe ül a show alatt, holott egy szót sem értünk egymás beszédéből. Baromi kényelmetlen volt egy idő után törökülésben így ülni, de nem bántam.

3. Azért a meglepetésért, mikor a lengyel kislány meglát, hozzám szalad, megöleli a lábam, és néz rám igazi Shrekes Kandúr szemekkel, hogy vegyem fel.

3. Azért a zűrzavarért, ami a fejemben van, miközben beszélek, angolul, németül és törökül kavarogva. Ha magamban gondolkodom, igyekszem szabályozni magam, hogy magyarul menjen, de nem mindig sikerül.

4. Azért a látványért, mikor egy kellemesen átbeszélgetett, átiszogatott, világmegváltó hangulatban telt este után ülsz a hullámtörőn, feletted a hold és a csillagok, hátad mögött az ókori görög rabszolgapiac romjai, előtted a kikötő, balra a végtelen tenger, a horizont pedig elkezd világosodni. Meseszép volt.

5. Azért a végtelen nyugalomért és frissességért, amit a tenger áraszt magából, mikor visszatérve az előbb említett estéből megmártózol benne, és meglepve tapasztalod, hogy melegebb, mint a levegő hajnali fél hétkor.

És még biztos lesz sok-sok pont. Meg persze vannak gyakorlati előnyök is, de most épp a lelkiek jutottak eszembe.