Tudom, tudom, hogy nagyon rég nem írtam, csak annyira szétestek a dolgok, hogy arra vártam, hátha rendbe jönnek, és akkor tudok nektek megint olyan örömteli bejegyzést írni, mint szoktam. De nem igazán akarnak úgy alakulni a dolgok, szóval most elégedjetek meg ezzel. :)
Nem is tudom, hogyan és hol romlottak el, de talán minden a klímával kezdődött. Pontosabban azzal, hogy a klíma bemondta az unalmast a lányok szobájában, ahol minden este beszélgettünk, ökörködtünk és töltöttük az időt. Így ők átköltöztek a fiúkhoz, én meg egyedül maradtam, és esténként csak a könyvek jutottak. Nagyon szeretek olvasni, de a harmadik este már besokalltam, egyszerűen megőrül tőle az ember, ha az egész napos munka után nem csinál valamit, ami felpörgeti kicsit. Ráadásul valahogy egyik napról a másikra mintha minden élet eltűnt volna. Szerencsére mára megjavították a klímát, szóval remélem minden visszarázódik a normális kerékvágásba. Bár ugyanaz nem lesz, mert feloszlott a nagy négyes társaság, az egyik tagja ugyanis másik szállodában folytatja a szezont, és pont ő volt az, akivel tudtam beszélgetni akkor is, ha beindult a nagy ukrán-lengyel pletykaparti. Nagyon furcsa egyébként, hogy itt mindenki megért mindenkit, csak a szegény magyar van egyedül a szomszédai közül, aki egy szót sem ért a többiből.
Képzeljétek, visszajött egy kislány, aki néhány héttel ezelőtt itt nyaralt. Mondta, hogy lehet, hogy jön majd újra augusztusban, de nem igazán hittem benne, úgyhogy mikor tegnap reggel megláttam a miniklubban, csaknem lecsüccsentem meglepetésemben. És nagyon örülök neki, mert ő a kedvenc csapatomból van, azóta sem voltak igazán olyan gyerekek, akik annyira a szívemhez nőttek volna, meg nem tudnám mondani, miért.
Közben amúgy beállt a jó idő, a múlt heti 48-50 fok helyett az utóbbi pár napban igazán kellemes 35-36 fokunk van, esténként pedig már 30 alá is lemegy a hőmérséklet. Valamelyik nap egy vízi csata után fáztam az árnyékban, egészen hihetetlen érzés volt.
Elment a magyar kisfiú, nagyon megszerettem, mégsem volt könnyes a búcsú, valahogy sejtettem, hogy ez nem a vége valaminek, hanem a kezdete, és valóban, már kaptam is e-mailt tőlük, hogy ha Sopronban járok, ugorjak be hozzájuk.
Az utóbbi napokban többször is előfordult, hogy emlékezetesen finom volt az étel, ettem tenger gyümölcseit is végre, és a desszertek között is találtam igazán finomakat.
Kb. egy hete sántikálok, mert okos módon csak ülve próbáltam fel egy piros Converse cipőt, és állva csak munka közben jöttem rá, hogy ez bizony kicsi. Úgyhogy tánc közben egyszer csak elkezdett fájni a lábam, és bár azt gondoltam, hamar elmúlik, napról napra szebben dagad és fájdogál. Nincs ideje kipihenni, bár tegnap éppenséggel a szobámban maradtam a minidiszkó idején, de komolyan mondom, elvonási tüneteim voltak, és félálomban fekve hallottam az összes dalt, és csukott szemmel táncoltam az összes koreográfiát. Valószínűleg nem volt a legjobb ötlet a lesérülés másnapján egész nap Antalyában sétálni, de ez van, sosem voltam híres a jó ötleteimről :)
Mert igen, voltunk Antalyában is, és már másodszor, de nagyon fura, alig emlékeztem valamire, (jó, hogy két évvel ezelőtt volt, de akkor is...) többek között olyan nehezen találtam meg a bazárt, hogy már égett a fejem rendesen. Aztán meg dühöngtem is nem is keveset, mikor a séta során megtaláltam a cipőt, amit a bazárban vettem, féláron egy másik üzletben. Igaz, azt az árat a szép szavakért is fizettem, mert amikor az eladó srác megtudta, hogy a velem lévő kollégám nem a párom, olyan hevesen kezdte csapni a szelet törökül, hogy teljesen elpirultam. A szép szememért is jelentős engedményt kaptam, meg mert belém szeretett a szép arányaim miatt, de két arcra meg egy szájra pusziért még további járt volna. Végül csak én kaptam egy arcra puszit, meg egy drága cipőt, ő meg egy ígéretet, hogy persze, barátok leszünk, és majd jövünk hozzá teázni jövő héten is, és meggondolom a házassági ajánlatát. Sajnos a nagy meleg és az iszonyatosan sok pénz elköltése miatt nem sokat láttunk Antalyából, teljesen kiment a fejemből, mit érdemes ott megnézni, tiszta kínos. Így is elment az egész nap, szóval mire visszaértünk, és vége lett a szabadnapnak, fáradtabbak voltunk, mint előtte. Úgyhogy elhatároztam, hogy ezen a héten szerdán egész nap a parton fogom süttetni a hasamat. Egyébként is eleget vásároltam már, minden ruhámhoz van már cipőm, tudtam én, hogy egyszer csak nem fogom már tudni tovább legyűrni a cipők iránti mérhetetlen vágyamat. A táskák ügyében még ellenállok, de nem tudom, meddig tudok erős maradni. De annyi tervem van otthon is a fizetésemmel, igazán ideje lenne visszafogni magam kicsit.
Lehet még hálásnak is kell lennem a széthullott csapatnak, így legalább nem fogok annyit költeni. :)
Voltam egyébként elefánt is, mert minden hétfőn születésnapja van Captain Popcornnak, Captain Nemonak és Scambonak, az elefántnak, és épp beteg volt az egyik lengyel lány, szóval vállaltam az elefánt szerepét. Iszonyat hálás vagyok, hogy nekünk nincsen egy vízi csikó jelmezünk, nem éppen kellemes 50 fokban táncolni egy óriási szőrös fejjel a fejeden, mikor amúgy is folyik rólad a víz.
A szúnyogok továbbra is rohamoznak, és ezek teljesen nem normálisak, nappal is támadnak, éjjel is, nem mint otthon, hogy szürkület meg kora este, aztán jó éjszakát. Érdekes, hogy a meleget megszoktam, de őket nem bírom még mindig elviselni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése