Azt még nem is írtam, hogy voltak azóta még magyar gyerekeim, pontosabban egy kislány, akivel sajnos csak a nyaralásuk végére találkoztam, de így is nagyon örültem neki, meg még három, aki bár eljött megnézni, mit csinálunk, annyira nyuszi volt, hogy hozzám sem mert szólni. Pedig nem tartom magam különösebben félelmetesnek, szóval reméltem, majd megtörik a jég, de az egyikük egész héten jött apuval, és csak egyszer volt hajlandó hozzám szólni, akkor is csak annyit, hogy nem. Érdekes módon viszont ha eltűntem valamerre, rögtön kérdezgette apukát, hol vagyok és mit csinálok és keressük meg, és egyszer hajlandó volt feljönni velem a csúszdára is.
Meg volt két kislány, akik tudtak oroszul, kicsit perzsául, angolul és németül is egy vegyes házasságnak köszönhetően, velük nagyon összebarátkoztam, és most hiányoznak. Az anyukájuk is nagyon kedves volt, azt mondta, még sosem találkoztak ilyen barátságos és kedves animátorral, pedig jártak már néhány helyen, és hogy olyan voltam, mint egy nagy testvér a gyerekeinek, és ha kell valahova referencia, csak szóljak, mert ő szívesen ír rólam bármi szépet. Egyébként levelezek több családdal is, van már címem, hol érdeklődjek angol család után, ha tényleg komolyan gondolom ezt az angliai gyerekvigyázást (és miért ne gondolnám), és biztos vagyok benne, hogy a magyarokkal is fogok még találkozni otthon, szóval egyáltalán nem volt igaza a német kollégámnak, hogy nem lehet kapcsolatot tartani.
Meg megint volt egy orosz kislány, akinek gyönyörű hosszú Rapunzel haja volt, és folyton beszélt, akkor is, ha más nyelven próbáltam elmagyarázni neki, hogy egy szót sem értek abból, amit mond. Aztán egyszer elkövettem azt a hibát, hogy oroszul kérdeztem meg, hogy hívják, na, akkor aztán teljesen összezavarodott szegény, felragyogott az arca, és nagy örömmel vette tudomásul, hogy mégiscsak beszélek oroszul. Amúgy néhány dolgot már megtanultam, biztosan rossz kiejtéssel, de tudom azt mondani, hogy gyere ide, ülj le, állj fel, rendben, hogy hívnak, egy, kettő, és hogy kezeket a magasba. Lengyelül tudom, hogy gyorsan, hogy vagy, szia, papagáj vagyok, tojás, mi, és hasonlókat, mindig figyelem a lányokat, ahogy beszélnek, és néha utánuk mondom az utolsó szavakat, nagyon jól szórakoznak rajtam.
Egyébként a gyerekek is tudnak jókat mondani, a kedvencem az volt, mikor az egyik kislány közölte, hogy rendben, ő csak 9 éves, szóval nem mehet el egyedül a raktárba elhozni a matracot, de együtt menne a másik lánnyal, aki szintén 9, így együtt már 18 évesek, vagyis már alkoholt is ihatnának. :) Utána meg üzletet nyitottak, úgyhogy meg kellett vennem az össze rajzukat. Általában 5000 eurónál kezdődött a legolcsóbb, én szépen gyártottam is a pénzt serényen, ők egy rajzolt géppel leellenőrizték, igazi-e, majd visszaadták, ha nem tetszett nekik. Ezután meg kellett vennem a saját szemüvegemet is, és a miniklub sátorponyváit, először csak a sajátunkét, de ha ki akartam menni, akkor a lengyelekét is. Után gyártottak egy kuponfüzetet, ami alapján ajándékot kapok 30 megvásárolt termék után. No igen, csak a kuponfüzet is pénzbe került, mint kiderült. Szóval 3 napig nagyban ment az üzletelés, jól elszórakoztunk.
Hihetetlen, milyen sokféle emberrel lehet itt találkozni, mennyire más minden gyerek, és mennyire más bánásmódot igényel. Nagyon sokat tanulok ebből a nyárból, az biztos.
Nahát, egy nap két bejegyzés, ilyen sem volt még :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése