Bürokrácia

Természetesen működik a tökéletesen olajozott és pofonegyszerű török rendszer. Tegnap este átjöttem a régi hotelbe, mert ma reggel kellett menni a rendőrségre beadni a lemondó nyilatkozatot, mely szerint már nem fogok itt dolgozni. Már az is furcsa volt kicsit, hogy le kellett írnom, hogy személyes okok miatt, de persze azt mondták, ez nem jelent semmit, ez a menete a dolognak. Szóval megírtuk a papírt itt a hotelben, aztán irány a rendőrség, ahol még egyszer kitöltették velünk azt a lapot, amit a lakhatási engedély igénylésekor már egyszer ki kellett. De tényleg ugyanaz. utána közölték, hogy délután kell visszajönnünk. Na igen, csak nekem délután dolgoznom kellene, a másik hotelben, ahol ráadásul ugye megígértem egy gyerekvigyázást is munka után. Hát erről ennyit. Utána irány a bank, ahol mint kiderült van egy számlám, ott is mindenféle aláírás, meg pénzkivétel, meg ilyesmi, aztán vissza a hotelbe. Most le kell számolni az össze munkaeszközt, ecseteket, meg mindent, bár már szerencsére a kolléganőm majdnem teljesen kész van vele, aztán meg visszapakolni mindent a vagonból az irodába. Utána irány megint a rendőrség, este meg vissza a másik hotelbe. Holnap utolsó munkanap ott, szóval a számolást ott is meg kell csinálni még egyszer, bár már az előttem ott dolgozók megcsinálták, szóval remélem csak azt a részét, amit használtam is. Aztán még egy gyors látogatás a német srácnál a másik hotelben, vasárnap meg vissza ide, bepakolás, és hétfőn hajnalban irány Isztambul. Szóval mostanság tényleg csak jövök-megyek a két hotel között, és persze mindig a másik helyen van, amit épp fel szeretnék venni. Amúgy Isztambult is kicsit elügyetlenkedtem, mert 4 órát fogok várni R.-re, közben meg olyan hajnalban megyek, hogy még busz sincs, ezért taxiznom kell majd. De felmerült még az is, hogy munkavízummal nem lesz-e gond a reptéren, hogy mit keresek én Isztambulban. Szóval ez még közel sem egy lezárt történet, és ahogy a törököket ismerem, kicsit sem fogják egyszerűen és könnyeden venni a dolgokat. 

Viszont tegnap elköszönt tőlünk a főnökünk egy vacsorával a kínai a la carte étteremben, és egész kellemes hangulat volt. Viszont rá kellett döbbennem, hogy a vallási témákhoz édeskevés a német tudásom.

Magyar gyerek gyógyítja

Végre kicsit nem unatkozom, mert van egy magyar kislány nálam. Már az első nap közölte, hogy jaj de jó, hogy megtalált, és hogy ilyen jól összebarátkoztunk. Csacska, be nem áll a szája, pörgős, folyton van ötlete, hogy mit csináljunk, és nagyon jót lehet beszélgetni vele. Elkezdtem megfontolni, hátha mégsem kellene teljesen feladnom az óvónő ötletet. Ráadásul ma nálam hagyták a húgát is, aki csak másfél éves, és elvileg nem is maradhatna, de mivel nincs amúgy sem gyerek, nem volt hát a kettő együtt egyszerű. A kisebbik ki akart menni, és csak akkor hagyta abba a sírást, mikor felvettem és elkezdtem énekelni neki, de ha abbahagytam, hogy leüljek, és játsszak a tesójával, újra rákezdte. Szóval kicsit nehéz volt kétfelé koncentrálni, de annyira élveztem. Meg jó volt végre énekelni :) És holnap munka után vigyázok a nagyobbikra, hogy a szülők elmehessenek csavarogni kicsit. Hagyták volna mindkettőt, de látták, hogy sírt nálam a kicsi, szóval végül nem. Ennek ellenére olyan jól éreztem magam velük, és jó érzés volt, ahogy az énekemtől megnyugodott a kicsi. 

Egyébként meg a múlt héten is volt egy édes osztrák kislány, aki mindenről megkérdezte, hogy miért. Miért kék, miért van fülbevalóm, miért vagyok ott megint, miért táncolok a minidiszkóban, és még ki tudja, mennyi miért. A szülei meg meghívtak egy vacsorára Bécsben jövő szombatra. 

Valószínűleg ez az utolsó bejegyzéseim egyike, ma estére vissza kell mennem a másik hotelbe, ahol együtt vacsorázom a főnökkel meg a volt kolléganőmmel, reggel meg el kell menni a rendőrségre aláírni a nyilatkozatot, hogy idén nyáron már nem dolgozom tovább itt. Bonyolult rendszer, elég komolyan veszik magukat, szóval nem tréfa. 

De már csak két nap munka, utána egy nap pihenés meg pakolás, és hétfőn irány Isztambul. Aztán Bécs, utána meg haza. Az idő közeledésével arányosan nő a fejemben az otthoni tervek listája, és igyekszem ráhangolni magam arra, hogy hideg lesz. Egyre kevésbé bánom, ilyen hosszú nyaram meg nyaralásom még sosem volt, és azt hiszem, ennyi elég is volt belőle. 

Ami hiányozni fog

Vannak dolgok, amelyek annyira belém rögzültek itt, hogy biztosan bele fog telni egy kis időbe leszokni róluk. Az egyik ilyen, hogy gyűjtöm a vizes palackok kupakját. Ha összegyűlik 5000, akkor egy kerekesszéket vesznek belőle ugyanis. Mondjuk ne kérdezzétek a logikát, szerintem egy ekkora hotelben egy nap alatt összegyűlik ennyi, szóval már egész hadseregnek való kerekesszéket vehettek. De annyira bennem van, hogy ha az utcán találok egyet, azt sem a szemetesbe dobom, hanem zsebre teszem és visszahozom a hotelbe. 

A másik ilyen, hogy itt, ebben a hotelben nincs annyi sikítozás, mint a másikban, és máris hiányzik. Szeretek "real pirat" lenni, és kiordítani magamból a feszültséget, örömet, és mindent olyan hangosan, ahogy csak tudom, és a leghangosabb lenni, és példát mutatni a gyerekeknek, hogyan tudnak igazán hangosan és őrülten ollét kiáltani vagy kalózsikolyt.  Szóval otthon kell nekem egy külön hangszigetelt ordítószoba. És abban is biztos vagyok, hogy még egy ideig a fülemben lesz minden megmérettetés előtt, hogy gyerünk, meg tudod csinálni, "you are a real pirat". És egy ideig lehet, hogy idegesítően hiperaktív leszek :)

Persze a zenékről nem is beszélve. Van néhány, amitől már kiráz a hideg, mert már azelőtt is rosszul voltam tőle, hogy kijöttem, de itt aztán minden nap többször hallgatva már tényleg sokk. Például ilyen a nosa. De lesz néhány dal, ami hiányozni fog, és ha hallom, mindig eszembe fog jutni a hozzá tartozó koreográfia és érzés. 

Egyébként azon kívül, hogy itt nincs feszültség, és sokkal kellemesebb légkörben lehet dolgozni, az is más ebben a hotelben, hogy reggelente hallom a müezzint, és este is, és így tényleg kicsit olyan, mintha Törökországban lennék. Meg ahogy átsétálok a szállástól a hotelbe, mindig látom a buszsofőröket, ahogy a busz aljában, a csomagtartóban ülnek, a papucsuk kinn hagyva az úttesten, és teáznak, beszélgetnek, vagy alszanak. Meg igazán érdekes látvány az is, ahogy a gyöngytyúkok, libák és pulykák ott legelésznek az utcán, néhány méterre a forgalmas főúttól, vagy bemennek a boltba, a kertbe, és mindenhova. Annyira török az egész. :)

Igazi nyaralás-nap

Visszajöttem tegnap este a lengyel lányok búcsúbulijára, egész este egy ír pubban üldögéltünk, beszélgettünk, táncoltunk, és nagyon jól éreztem magam. K.-val mindig nagyon jókat lehet bohóckodni tánc közben is :) Itt is maradtam estére, itt töltöttem a szabadnapot a "régi" hotelben, pontosabban a régi emberekkel. Mert nem voltunk a hotelben, hanem reggel felkeltünk, és elmentünk együtt hajókázni. Az animációs csapat főnöke szervezett ugyanis egy hajóutat, amire a barátnője, egy orosz lány főzött nekünk mindenféle finomságot. Béreltek tegnap estére egy apartmant ketten, és ma reggel nyolckor fejezte be a főzést a lány. De megérte a fáradságot, nagyon finom volt minden,  és annyira jó volt nézni az ukránok arcát, mikor meglátták, mit rejtenek a dobozok, számomra ismeretlen ételeket, de nekik az otthont jelentette. Ettünk salátát pici rákkal, meg érdekes levest, meg tojássalátaszerűséget, és persze elmaradhatatlan volt a vodka mind e mellé. Mikor az egyik török srác kitalálta, hogy megkóstolja a sertészsírt, mindenki őrült tapsba és biztatásba kezdett, hiszen nem hogy sertést nem esznek, de még zsírt sem. Mondjuk ilyen formában még én sem ettem azt hiszem, nem kenhető zsír volt, hanem vágható. Meg palacsinta is volt, de töltelék nélkül, és az ukránok belepakoltak mindenféle finomságot. Utána meg kiértünk a folyóról a tengerre, ahol óriásiak voltak a hullámok, nem is lehetett rendesen sétálni, csak dülöngélni a fedélzeten, szóval inkább meg is álltunk, és beugráltunk a vízbe. Először a fiúk ugrottak be a hajó felső emeletéről, de hát persze nekem is mindenképpen kellett, és ha már belekezdtem, nem fordulhattam vissza akkor sem, ha lenézve azt láttam, hogy piszok messze van az a víz. De nem is volt olyan messze, szóval ugrottam még gyorsan jó néhányat, aztán meg kiúsztunk a partra napozni kicsit. Később kikötöttünk a folyón, ami megint nagyon hideg volt, szerintem maximum 15 fokos, szóval abba beugrani kicsit nagyobb kihívás volt, de persze vállalni kellett azt is. Innen kezdve ugrálás, fotózkodás, még több ugrálás mindenféle variációban, és egymás vízbe lökése volt a program. Érdekes, hogy azért nap közben oldódtak kicsit az ukrán-orosz és a török animátorok közötti feszültségek, de végig megmaradt a két csoport. Miután kifeküdtem a napra, meg sem akartam mozdulni többet, maximum annyit, hogy hasamról a hátamra forduljak. Na jó, azért rácson sült halat enni felkeltem, mert azt nem lehetett kihagyni. És persze hiába kentem magam folyamatosan, kicsit megint megkapott a nap, de már nem aggódom, szerintem át fog ez még barnulni. Kis alvás, vodkázás, még több ugrálás és viccelődés után végül visszajöttünk a hotelbe. Holnap reggel fogok visszamenni a másik helyre, de amúgy teljesen össze vagyok most zavarodva, hogy akkor hol is vagyok otthon éppen. Amikor tegnap este megjöttem ide, úgy éreztem, itt, és jaj de jó hazajönni, de aztán most meg rájöttem, hogy éppen egy gyereket sem ismerek, szóval annyira mégsem. Jaj, és képzeljétek, még a lengyel szülők is hiányoltak, emlékeztek, hogy én vagyok a lány, aki mindig próbálkozom lengyelül üdvözölni őket. 

És már csak egy szabadnapom van, azt odaát fogom tölteni, aztán irány Isztambuuuuuuuuuul :) :) :) :)

Egy pont ide, egy pont oda

No, hát akkor kicsit bővebben is. A miniklub itt fényévekkel jobb, mint a másik hotelben volt, van egy saját faházunk, hűtő, mélyhűtő, mosdó, szappan, szekrények, konyhapult, klíma, külön kis szoba a barkácsdolgoknak, kedves, hangulatos, jó a dekoráció, én mégis örülök, hogy egész nyáron kinn lehettem, és nem kellett a légkondicionált szobában ülnöm. Még ennyi színem sem lenne akkor, mint itt, meg egyébként is elég volt tavaly nyáron a légkondiból. A hotelen belül kevesebbet kell sétálni, hogy elérjem a számomra szükséges dolgokat, minden majdnem egy útba esik, míg a másik helyen át kellett sokszor sétálni az egész létesítményen. Viszont a minidiszkó sokkal jobban tetszett ott, annyira hozzászoktam már, hogy most teljesen zavarban vagyok. Kezdjük ott, hogy itt nincsen színpad, csak egy pici emelvény, és a gyerekek is azon táncolnak. Így nincs az, hogy folyton figyelni kell, nehogy felmenjenek a színpadra. Ami éppenséggel nem rossz, mert legalább nem köti le ez a teljes kapacitásodat, de valahogy így jobban zavarban vagyok. Nem tudok elbújni a gyerekek közé, szemben vagyok a szülőkkel, és együtt táncolunk, és valahogy nehezebb így kapcsolatot teremteni, kevésbé tudom, mit kezdjek magammal. Úgy érzem, mintha figyelnének, ami igaz is, hiszen tényleg figyelnek, de míg ott a színpadon való táncoláskor ott volt a színpad jótékony magassága, itt nincs, és egészen közel van mindenki, így egy pillanatra sem szabad elkalandozni, és teljes erőbedobással kell táncra csábítani a gyerekeket. Nem gondoltam volna, hogy csaknem 3 hónap után még képes vagyok zavarba jönni, de igen. 

Egyébként meg az sokkal jobb itt most, hogy nem unatkozom. Odaát már nem voltak gyerekek az utolsó pár napban, itt meg folyton jönnek, igaz, hogy kicsik, ezért mindig szülővel, de mégiscsak gyerekek. Ma volt délelőtt 6, persze nem olyan, mintha nagyok lettek volna, mert nem tudom velük igazán a programot csinálni, inkább lesni kell, hogy épp mihez van kedvük, építeni vagy rajzolni, és nehéz őket így szülőstül egy csapattá kovácsolni. Már nem tudok annyira kötődni hozzájuk, mint odaát, nem ugyanolyan könnyű kapcsolatot kialakítani, ha ott van a szülő, kicsit meg kell felelni neki is. Meg egyébként sem érzem, hogy ide tartoznék igazán, és valószínűleg ebben a két hétben nem is fogom. Minden apróságról eszembe jut, hogy odaát máshogy volt, és azt szoktam meg, a kis különbségekről, amik a koreográfiában vannak, arról, hogy más a konferálás, hogy más hangok, más arcok, tényleg mindenről. De a recepción nem hűtenek le mínusz fokokra, és nagyon jó zene van. És ma végre csináltam egy igazán szép tigrisarcot, kár, hogy nem fotóztam le, na, majd legközelebb.

Ja, az még mindenképpen ide pluszpont, hogy nincs feszültség meg rossz légkör a csapatok között, mint ami odaát volt, és a hotel gyerekklubjának magyar a vezetője. Viszont hiányoznak a lengyel lányok, egyedül nem olyan könnyű bohóckodni.

Miért

Van egy miért-korszakos osztrák kislányom. Nagyon szórakoztató :) Miért rózsaszín ez a szalag, miért kék a másik, miért ilyen szép a hajam, miért van fülbevalóm, miért miért miért. Igazán édes :)

Új helyen

No, hát első benyomások. Ugyebár senkit nem ismerek, két hétig vagyok csak, ezalatt nem is lehet rendesen összeismerkedni igazán, új dolgokba kell beletanulni, pontosabban át kell venni egy kidolgozott rendszert, és ki kell csomagolni az összes dobozt, amibe a barkácscuccok már el vannak pakolva, leszámolva. De itt véget is ért a rossz, mert emellett :)

Ez a hotel sokkal-sokkal szebb, mint a miénk volt. Igényesebb a kialakítása, jobban tetszik a dekoráció, valahogy ízlésesebb az egész, hangulatosabb, nem olyan nagy üres terek, hanem zegzugosabb, labirintusosabb. Emellett van egy óriási apartmanunk, az út másik oldalán, szóval nem a hotel területén, ahol még egy napig van lakótársam, aztán egyedül leszek. Két szoba, konyha, hűtőszekrény, egy óriási nappali, két erkély, medence, és nagyon izmos lábaim lesznek, mert fenn van az 5. emeleten. Ha itt lennének a többiek, minden este buli lenne, az tuti. Így egyedül nem az igazi, de két hétig kibírható. Az ételválaszték kicsit kisebb, de normális fény van a recepción, és nem az az idegesítő lila, mint odaát volt. A többiről még nem tudok nyilatkozni, éppen csak körül lettem vezetve, de most mindjárt megyek, és leellenőrzöm a medencét is, ugyanis ma az úszás a soros. 

Amúgy az a legnehezebb, hogy egyszerűen nem emlékszem, hogy kezdtem bele ebbe a dologba, mikor még nem ismertem mindenkit az étteremben, a bárokban, mindenhol.