Természetesen működik a tökéletesen olajozott és pofonegyszerű török rendszer. Tegnap este átjöttem a régi hotelbe, mert ma reggel kellett menni a rendőrségre beadni a lemondó nyilatkozatot, mely szerint már nem fogok itt dolgozni. Már az is furcsa volt kicsit, hogy le kellett írnom, hogy személyes okok miatt, de persze azt mondták, ez nem jelent semmit, ez a menete a dolognak. Szóval megírtuk a papírt itt a hotelben, aztán irány a rendőrség, ahol még egyszer kitöltették velünk azt a lapot, amit a lakhatási engedély igénylésekor már egyszer ki kellett. De tényleg ugyanaz. utána közölték, hogy délután kell visszajönnünk. Na igen, csak nekem délután dolgoznom kellene, a másik hotelben, ahol ráadásul ugye megígértem egy gyerekvigyázást is munka után. Hát erről ennyit. Utána irány a bank, ahol mint kiderült van egy számlám, ott is mindenféle aláírás, meg pénzkivétel, meg ilyesmi, aztán vissza a hotelbe. Most le kell számolni az össze munkaeszközt, ecseteket, meg mindent, bár már szerencsére a kolléganőm majdnem teljesen kész van vele, aztán meg visszapakolni mindent a vagonból az irodába. Utána irány megint a rendőrség, este meg vissza a másik hotelbe. Holnap utolsó munkanap ott, szóval a számolást ott is meg kell csinálni még egyszer, bár már az előttem ott dolgozók megcsinálták, szóval remélem csak azt a részét, amit használtam is. Aztán még egy gyors látogatás a német srácnál a másik hotelben, vasárnap meg vissza ide, bepakolás, és hétfőn hajnalban irány Isztambul. Szóval mostanság tényleg csak jövök-megyek a két hotel között, és persze mindig a másik helyen van, amit épp fel szeretnék venni. Amúgy Isztambult is kicsit elügyetlenkedtem, mert 4 órát fogok várni R.-re, közben meg olyan hajnalban megyek, hogy még busz sincs, ezért taxiznom kell majd. De felmerült még az is, hogy munkavízummal nem lesz-e gond a reptéren, hogy mit keresek én Isztambulban. Szóval ez még közel sem egy lezárt történet, és ahogy a törököket ismerem, kicsit sem fogják egyszerűen és könnyeden venni a dolgokat.
Viszont tegnap elköszönt tőlünk a főnökünk egy vacsorával a kínai a la carte étteremben, és egész kellemes hangulat volt. Viszont rá kellett döbbennem, hogy a vallási témákhoz édeskevés a német tudásom.